Életbiztosítások

Életbiztosítások

SIGNAL Biztosító

image

SIGNAL GYERMEKKÖTVÉNY
Határozott időre szóló életbiztosítás

 

Legyen szó akár a felsőfokú tanulmányok költségeiről, akár az első önálló otthon megteremtéséről gyermeke számít majd az Ön segítségére. Mindezek olyan költségek, melyek minden szülőt nyomasztanak, azonban előrelátással és a megfelelő takarékossági lehetőség kiválasztásával könnyen áthidalhatók.

A SIGNAL GYERMEKKÖTVÉNY a gondos szülők biztosításaként segít Önnek, hogy időben elkezdhessen gyermeke jövőjére takarékoskodni.

Miben nyújthat többet gyermekének a SIGNAL GYERMEKKÖTVÉNY segítségével?

Kiszámíthatóság
A szerződésben meghatározott lejárati összegre a Biztosító garanciát vállal, mely a nyereséggel kiegészülve így tervezhetővé teszi gyermeke életkezdését.

Biztonság
Gyermeke akkor is a teljes biztosítási összeget és nyereséget kapja kézhez, ha a biztosított esetleg elhalálozna, mivel ebben az esetben a biztosító a lejáratig átvállalja a biztosítási díj fizetését.

Kiegészítő biztosítások

  • Lehetőség mindkét szülő bevonására a biztosítási szerződésbe
  • Gondoskodás csomag: munkaképtelenség és munkanélküliség esetére
  • Mentőöv csomag: azonnali anyagi segítség a biztosított halála esetén
  • Junior csomag: a gyermekek is biztosítási védelemben részesíthetők

Növekedési számla

A SIGNAL Gyermekkötvény további nagy előnye, hogy a hozzátartozó ún. Növekedési számlára bármikor elhelyezheti eseti megtakarításait, mellyel növelheti a gyermekének szánt jövőbeni összeget. Amennyiben a lejáratig a számlán hagyja az eseti befizetéseket, a biztosító a levont költségek nagyobb részét egy összegben gyermeke rendelkezésére bocsátja.

ETALON Befektetési portfólió

Ha az Ön számára fontos, hogy hosszú múltra visszatekintő, megbízható alapokban gyarapodjon a gyermekének szánt megtakarítás, válassza az eseti díjak elhelyezésére az ETALON portfóliót. A portfólióban szereplő alapok aránya az elért teljesítmény tükrében folyamatosan változik, így biztosítva mind jobb megtérülést és anyagi biztonságot gyermekének.

Miért előnyös a SIGNAL GYERMEKKÖTVÉNY?

  • Fix, kiszámítható lejárati összeg, plusz nyereség
  • Versenyképes hozamok elérésének lehetősége a Növekedési számla segítségével
  • Árfolyamváltozásoktól független, garantált biztosítási összeg
  • Biztos és kiszámítható jövő gyermekének
  • A szerződés rugalmasan hozzáigazítható a változó élethelyzetekhez
  • A biztosítási védelem kiterjeszthető az egész családra

image

Testamentum
Egész életre szóló életbiztosítás, folyamatos és egyszeri díjfizetéssel

 

Szolgáltatás:

A biztosított elhalálozása esetén, - az aktuális biztosítási összeget, valamint többlethozamból származó biztosítási összeget fizeti ki a biztosító a kedvezményezett részére.

A biztosítás a biztosított személy élete végéig tart.

Kiknek ajánljuk?

  • Azoknak, akik szeretnének maguk gondoskodni az elhalálozásuk esetén felmerülő költségekről, megkímélve a kiadásoktól a hátramaradottakat.
  • Akik a méltó végtisztesség megadásához szükséges összeget szeretnék így összegyűjteni.
  • Akik nyugodtan szeretnék élni nyugdíjas éveiket.

További előnyök:

  • Maradékjogok: ha a tartam alatt fizetési nehézségei támadnának, a biztosítás díjmentesen leszállítható vagy visszavásárolható.
  • Nem okoz nagy anyagi megterhelést.
  • A biztosítási szolgáltatás egy összegben és járadékszolgáltatásként is igényelhető.
  • A szerződés orvosi vizsgálat nélkül megköthető.
  • Amennyiben a szerződő úgy határoz, a biztosító átvállalja az elszámolást az előre meghatározott temetkezési vállalkozóval.

image

VÉDŐSZÁRNY
Meghatározott tartam alatt bekövetkezett halálesetre szóló életbiztosítás,
folyamatos díjfizetéssel.

 

Szolgáltatások:

A biztosítási tartamon belüli elhalálozás esetén az aktuális biztosítási összeget fizeti ki a biztosító.

Ha a biztosított a szerződés lejártakor életben van, a biztosítás kifizetés nélkül megszűnik.

Kinek ajánljuk?

  • Mindenkinek, aki halála esetén is biztosítani akarja hozzátartozóinak, családtagjainak anyagi biztonságát.
  • Akiknek életmódja különösen kockázatos.
  • Kis jövedelműeknek, akik annak ellenére, hogy nem engedhetnek meg maguknak nagyobb összegű rendszeres kiadásokat, mégis igénylik a biztosítási védelmet.
  • "Kulcsember" biztosításként, olyan üzletemberekre, akiknek elhalálozása a vállalkozás további működését veszélyeztetné vagy családfenntartóknak, akik egyedül biztosítják a család anyagi biztonságát.

Előnyök:

  • Vállalatok és vállalkozók a biztosítás díját költségként leírhatják.
  • Nem okoz nagy anyagi megterhelést.

Köthető kiegészítő biztosítások:

  • Baleseti halál kiegészítő biztosítás
  • Baleseti egészségkárosodásra szóló kiegészítő biztosítás

Folyamatos díjfizetés esetén továbbá:

  • Baleseti eredetű törés vagy egyéb súlyos sérülésre azonnali szolgáltatást nyújtó kiegészítő biztosítás
  • Kórházi napidíjra szóló kiegészítő biztosítás
  • Műtéti térítésre és ápolási hozzájárulásra vonatkozó kiegészítő biztosítás
  • D-E rokkantsági kategóriára szóló kiegészítő biztosítás
  • C2 rokkantsági kategóriára szóló kiegészítő biztosítás
  • Munkaképtelenség esetén díjmentességre szóló kiegészítő biztosítás
  •  
 

Vagyonbiztosítások

Vagyonbiztosítások

SIGNAL Biztosító

image

BÁSTYA MAX
Lakossági és kisvállalkozási biztosítási csomag

AZ ÖN ÉRTÉKEI BIZTONSÁGBAN VANNAK?

A hosszú évek munkájával felépített, megszerzett értékeink, egzisztenciánk biztonságát nem szolgáltathatjuk ki a véletlen szeszélyeinek. Magánszemélyként és cégvezetőként egyaránt felelősek vagyunk a környezetünk, beosztottaink, családunk anyagi biztonságáért. 

A BÁSTYA MAX VAGYONBIZTOSÍTÁS rugalmasan alakítható biztosítási csomag, amely széles körű fedezetet nyújt akár az Ön saját, akár a vállalkozása vagyonát ért károkra. A biztosítást családtagjaira, illetve alkalmazottaira is kiterjesztheti, különböző felelősség-, baleset- és kockázati életbiztosítási fedezetekkel.

KINEK AJÁNLJUK?

  • tevékenységüket otthon folytató vállalkozóknak,
  • kisebb vállalatoknak, illetve
  • magánszemélyeknek lakásbiztosításként is.

ELŐNYÖK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA

  • Figyelemmel kísérheti a magán-, illetve a vállalkozói biztosítás díjának megoszlását: így nem okoz gondot a vállalkozás biztosítási díjának költségként való elszámolása
  • Hitelfedezeti biztosításként építés-szerelés jellegű biztosítási védelmet igényelhe (családi háza, vállalkozása bővítésekor, felújításakor)!
  • Egy biztosítási szerződésben több kockázatviselési helyet is biztosíthat: egy szerződés tartalmazhatja lakása, nyaralója, üzlete, műhelye és akár garázsa biztosítását is!

MILYEN KÁROKRA NYÚJT FEDEZETET A BÁSTYA MAX BIZTOSÍTÁS?
Vállalkozása és otthona ingatlanjait és ingóságait ért károkra széles körű fedezetet nyújtunk. Így többek között:

  • tűz,
  • vihar, felhőszakadás, jégverés,
  • villámcsapás,
  • földrengés,
  • árvíz,
  • hónyomás, vagy a hó lecsúszása,
  • robbanás,
  • vezetékesvíz,
  • tető- és panelhézag beázás,
  • betöréses lopás károk esetén.  

Ezen felül alapfedezetünk védelmet nyújt több extra – a biztosítási piacon nem megszokott – kockázat ellen is.

  • személyi okmányok, bankkártyák megsemmisülése,
  • készpénz - biztosítás,
  • bejárati ajtók kulcsainak elvesztése,
  • vandalizmus,
  • elektromos tűz,
  • szabadban tárolt ingóságokat ért károk,
  • épület felszerelési tárgyainak lopáskára,
  • akvárium törése,
  • tűzoltó berendezés kilyukadása stb.

PRÉMIUM SZOLGÁLTATÁSUNK: All risks biztosítás vagyontárgyaira!

  • Alapvető szemléletváltás a biztosítási piacon!
  • A biztosítási fedezet nemcsak az egyes, a biztosító által előre meghatározott káreseményekre vonatkozik, hanem szinte minden véletlen és váratlan kár esetén szolgáltatást nyújtunk (kivételt képeznek a szerződési feltételekben szereplő kizárások).
  • ALL RISKS szolgáltatásunkkal kiegészítheti privát, illetve bizonyos tevékenységtípusok esetén vállalkozói vagyonbiztosításának fedezetét.

SIGNAL ASSISTANCE SZOLGÁLTATÁS

Szerződéskötéskor válassza assistance szolgáltatásunkat is!
Így vészhelyzet esetén a nap 24 órájában az Ön segítségére lehetünk!
  


image

HÁZ-TARTÁS
Értékkövetéses lakossági vagyon-, felelősség- és balesetbiztosítás

Életünk egyik legnagyobb anyagi beruházása az önálló otthon megteremtése. Egy átlagos lakás megvásárlásához ma legalább 6-7 évi átlagfizetés szükséges. A saját lakásban, házban testesül meg az emberek többségének szinte a teljes vagyona, az „élet munkája”. A lakásbiztosítás megléte tehát alapvető szükséglet minden háztartás számára.

E termék  biztosítási  szolgáltatásait  elsősorban átlagos méretű,  kivitelű  lakások,  családi házak biztosítási védelmére hoztuk létre, mely

  • mindenki számára elérhető,
  • az általános igényeknek megfelelő,
  • gyorsan és egyszerűen megköthető,
  • egyedi igényekre szabható.

KINEK AJÁNLJUK A SIGNAL HÁZ-TARTÁS BIZTOSÍTÁST?
Mindazoknak, akik

  • szeretnék otthonukat biztonságban tudni,
  • nem akarják egzisztenciájukat egy nem várt veszély miatt kockáztatni,
  • társasházi-, lakásszövetkezeti lakásban vagy családi házban élnek,
  • most építkeznek vagy újítják fel lakásukat, házukat (építés-szerelés jellegű biztosítás),
  • háztáji gazdaságban növényeket termesztenek vagy haszonállatokat tartanak,
  • gyakran utaznak, kirándulnak, akár hosszabb időre is,
  • most vásárolnak vagy cserélnek lakást,
  • lakáshitelt vesznek fel,
  • egyedi igényeknek megfelelő kiegészítő biztosítások közül szeretnének választani,
  • gyors és egyszerű intézést, valamint
  • megbízható biztosítótársaságot és kiváló szolgáltatást igényelnek.

Mit nyújt a HÁZ-TARTÁS biztosítás alapcsomagja?

A széles körű alapbiztosítási csomagunk az épületre és az ingóságokra szinte valamennyi kár esetén védelmet nyújthat, így többek között:

  • tűzkárra, robbanásra,
  • villámcsapásra és annak másodlagos hatására,
  • viharra, jégverésre, felhőszakadásra, hónyomás okozta kárra,
  • tető- és panelhézag beázásra,
  • nyitva hagyott nyílászárókon bejutó csapadékra,
  • földrengésre, árvízre,
  • vezetékes víz- és csőtörés károkra,
  • betöréses lopásra, rongálásra és rablásra.

Az alapbiztosítási csomag fedezete – igény szerint - tovább bővíthető, például:

  • a hűtött élelmiszerek biztosításával,
  • a garanciaidő meghosszabbításával,
  • a vandalizmus kárral stb.

Milyen ingóságokra terjedhet ki a biztosítás?

  • általános háztartási ingóságokra,
  • kiemelt értékű háztartási ingóságokra,
  • ékszerekre,
  • készpénzre,
  • vállalkozás vagyontárgyaira,
  • mezőgazdasági tevékenység vagyontárgyaira (betárolt terményekre, növényekre, haszonállatokra, mezőgazdasági gépekre stb.)

Kiegészítő biztosításaink egyedi védelmet nyújtanak az egész család számára:

  • Személyi felelősségbiztosítás – a biztosított és családtagjai által gyalogosként, vagy sportolás közben másnak okozott károk fedezésére.
  • Ingatlantulajdonosi felelősségbiztosítás – ingatlantulajdonosként másoknak okozott károk fedezésére.
  • Ebtartói felelősségbiztosítás – a „család kedvence” által másnak okozott károk
  • fedezésére.
  • Kiegészítő baleset- és kockázati életbiztosítás a családtagok számára

Kiemelt előnyök az Ön számára:

  • Gyors ügyintézés – a szerződéskötéskor az ügyfél azonnal kézhez kapja a biztosítási kötvényt, mely biztosítás a jogszabály szerinti feltételekkel azonnal hatályba lép. Ez különösen előnyös lehet egy hitelfelvétel esetében.
  • Építés, vagy felújítás alatt álló épületek esetén - kedvező díjú elemi kár, vagy akár
  • betöréses lopás elleni biztosítás.
  • Kettős fedezet elkerülése – társasházak, lakásszövetkezetek közös tulajdonának biztosítása esetén csökkentett díjú lakásbiztosítást tartalmaz, így a kettős fedezet elkerülhető.

  


image

GÉPTÖRÉS biztosítás

A vállalkozások sikeréhez elengedhetetlen a megfelelő géppark és annak stabil, megbízható működése. Egy váratlanul fellépő technikai hiba, vagy akár a gépek teljes megsemmisülése hatalmas anyagi terhet ró egy vállalatra. Ezért igazán fontos, hogy a termeléshez szükséges technikai eszközök biztosítási védelem alatt álljanak, legyen szó akár egy néhány százezer forint értékű gépről, akár egy több milliárd forintot érő komplett gyártósorról.

Mely vállalkozások számára ajánljuk GÉPTÖRÉS biztosításunkat?

A SIGNAL Biztosító megújult, a mai kor követelményeinek megfelelő, modern GÉPTÖRÉS biztosítása egyaránt alkalmas az üzemi körülmények között dolgozó ipari, mezőgazdasági gépekre, illetve az egyéni vállalkozók által használt kisebb gépekre.

Miben különbözik a GÉPTÖRÉS biztosítás a hagyományos vagyonbiztosításoktól?

1. Speciális, ún. "technikai kockázatokat" tartalmaz, amelyeket a hagyományos vagyonbiztosítások nem térítenek. Például:

  • a kezeléssel, működtetéssel kapcsolatos kockázatok (kezelési hiba, gondatlanság)
  • az elektromos energia hatásai (elektromos tűz)
  • külső mechanikus hatások

2. Ebben a termékben a beüzemelt, működésre kész gépek biztosíthatók.

3. Nem kötelező a teljes géppark biztosítása. A szerződő igénye szerint választhatja ki a védendő gépeket, amelyek károsodása esetén a legmagasabb az őt ért kár.

4. A biztosítási szerződés eleget tesz a finanszírozási szerződések előírásainak.

Mit tartalmaz az alapbiztosítás?

Az alapbiztosítás géptörés és/vagy gépbaleset esetére kínál fedezetet. A SIGNAL GÉPTÖRÉS biztosításának nagy előnye, hogy olyan extra kockázatokra is fedezetet nyújt, mint:

  • rázkódás
  • rezonancia
  • alkatrészek, részegységek kilazulása
  • túlhevülés miatt bekövetkezet károk.

Választható kiegészítő biztosítások

A modulrendszernek köszönhetően minden vállalkozó a saját igényeinek leginkább megfelelő biztosítási fedezeteket vonhatja be a biztosításba, melyet azonban kiegészítő biztosításainkkal tovább bővíthet.

  • Tűz- és elemi kár biztosítás
  • Betöréses lopás és rablásfedezet

image

EUROMESTER Biztosítás

Biztosításunk az alábbi modulokból épül fel, amelyek segítségével tetszőlegesen kiválaszthatja vállalkozása számára a legmegfelelőbb védelmet.

Alapfedezet
Biztosítás a legnagyobb károkat okozó események (tűz, robbanás, villámcsapás, stb.) ellen.

Kibővített fedezet
Védelem elemi károk (vihar, jégverés, árvíz, földrengés, stb.), vezetékesvíz-károk (törés, - még ha rozsdásodás is volt a kár oka -, repedés, dugulás) és egyéb kellemetlen meglepetések (elektromos áram okozta tűz, füst és hő kiáramlása, villámcsapás másodlagos hatása, stb.) ellen.

Betöréses lopás és rablás elleni biztosítás
Mi biztosan megvédjük értékeit a betörőkkel szemben, még rácsok és riasztó híján is. (Kártérítési limitünk a megvalósított vagyonvédelmi kategóriák szerint változik.)

Elektromos berendezések és számítógépek biztosítása
Virágok helyett a monitort locsolta meg? Alkalmazottja összetörte a fénymásolót? Biztosításunk segít berendezéseinek pótlásában.

Üvegbiztosítás
Nemcsak a nyílászárók üvegezésére, hanem üvegeinek fóliázására, az üvegkerámia főzőlapokra, tükrökre, valamint bútorok, képek, akváriumok, cégtáblák üvegezéseire is kiterjedhet kockázatviselésünk.

Küldöttrablás biztosítás
Többé nem kell aggódnia, amikor alkalmazottja a napi bevétellel zárás után elindul a postára.

Üzemszünet-biztosítás
Egy tűz vagy robbanás káreseménykor nemcsak vagyontárgyaiban eshet kár, de sajnos vállalkozásának üzemmenete is szünetelhet: mi ilyenkor is Ön mellett vagyunk és megtérítjük az elmaradt nyereségét.
 
Szállítmánybiztosítás
Vállalkozásának árukészletét mind szállítás (baleset, tűz, robbanás, villámcsapás, egyéb elemi csapások, rablás vagy lopás), mind ki- és berakodás közben is érheti baj, de csak akkor, ha Ön nem kötött szállítmánybiztosítást.

Felelősségbiztosítások
Nemcsak Önt érheti azonban kár: tevékenységével másoknak (ügyfeleinek, bérlőjének, bérbeadójának, munkavállalójának, stb.) is okozhat akár személyi sérüléses, akár vagyoni kárt. Épületének lecsúszott cserepe, a hótól le nem takarított járdája vagy az Önnél szakmai gyakorlaton résztvevő tanulók egyaránt több milliós kárt is okozhatnak. Lehet, hogy a kárért Ön a felelős: de mi fizetünk!

Termékünk számos olyan szolgáltatást nyújt Önnek, amelyekért nem kell külön díjat fizetnie. Néhány példa a sok közül:

  • Magyarország határain belül, az ajánlatban megadottól eltérő helyszínen a biztosított vagyontárgyakban bekövetkező károk: 200 000 Ft
  • A dolgozók személyes használati tárgyai a biztosítás helyszínén belül: 50 000 Ft
  • Vihar és jégverés kockázatokra, a biztosításra megadott helyszínen, de a szabadban tárolt berendezésekben, készletekben bekövetkezett károk a biztosításra megadott vagyoncsoport 5 %-a, de legfeljebb 200 000 Ft
  • Az épületek külső határoló falán elhelyezett antennák, vészjelzők, világítótestek cégtáblák, reklámtáblák, előtetők, védő- és elválasztó falak, ha ezekért a biztosított viseli a kockázatot: 200 000 Ft

Szerződésünk éves díjából számos kedvezményt tudunk nyújtani, amelyek összesen elérhetik akár az 50 %-ot is!
 


image

Egyéni baleset-biztosítások

Váratlan események, balesetek, katasztrófák – még szerencse, hogy a hírekben mindig mások szerepelnek. Tényleg csak mással történhet ilyesmi, vagy mindenre felkészülve legyünk óvatosak és előrelátóak?

ÖN MELLETT ÁLLUNK!
Ha Ön a SIGNAL Biztosító ügyfele, nem marad egyedül a bajban, ha bármely előre nem látható okból baleset érné Önt vagy családtagját. Az egyének és családok fájdalmát mi sem tudjuk enyhíteni, de a bajban segíthetünk az anyagi terheket csökkenteni. Anyagi segítséget nyújthatunk a kisebb-nagyobb baleseti sérülésekre, kórházi ellátásra, műtétekre, de akár a legnagyobb tragédia esetére is. Egyéni balesetbiztosításaink fedezetére a nap minden órájában, a világ összes országában számíthat.

KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁSAINK
Az alapbiztosítás mellé több kiegészítő biztosítást is választhat, ezzel balesetbiztosítását rugalmasan, élethelyzetének, munkakörülményeinek megfelelően állíthatja össze.

  • Baleseti kórházi napidíj
  • Baleseti plasztikai műtéti térítés
  • Csonttörés esetén nyújtott szolgáltatás
  • Égési sérülési térítés
  • Baleseti költségtérítés
  • Baleseti műtéti térítés
  • Baleseti keresőképtelenségi térítés
  • Baleseti gyógyulási támogatás
  • Közúti közlekedési baleseti halál
  • Közúti közlekedési baleseti rokkantság

VÁLASSZA A BIZTONSÁGOT!
HASZNÁLJA KI A SIGNAL BALESET-BIZTOSÍTÁS ELŐNYEIT!

  • Teljes körű baleset-biztosítási védelem
  • Gyors anyagi segítség baleset esetén
  • Testre szabott baleset-biztosítási megoldások
  • Kedvező díjak, további engedmények

 


image

Csoportos élet-, baleset- és betegségbiztosítások

Egy vállalkozás számára a legkifizetődőbb befektetés a magasan képzett, lojális munkavállaló – és ezt a munkavállalók is tudják. Lojalitásuknak ára van. Üzleti szemmel, egyfajta szolgáltatóként tekintenek munkahelyükre. Megnézik, hogy fizetésükön felül, munkahelyük milyen kiegészítő szolgáltatásokkal honorálja mun- kájukat. Például egy jó személybiztosítás is sokat nyom a latban.

 
 

 

Válassza Ön is a SIGNAL CSOPORTOS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁSÁT!
Rugalmas, igényre szabható biztosítási csomagok

24 órás védelem:

  • a nap minden órájában és a világ összes országában fedezetet nyújt a csoport tagjai részére,
  • meghatározott helyre és időre vonatkozó fedezet (pl. munkahely és munkaidő, rendezvények idejére),
  • meghatározott helyre és időre, valamint az adott hely és a lakhely közötti útra vonatkozó fedezet (pl. a munkahelyi fedezet a munkába járásra is vonatkozik).

Alapbiztosítás

  • baleset miatt bekövetkezett súlyosabb sérülés, vagy halál esetén térít
  • minden személybiztosítás tartalmazza
  • alapelemei: baleseti halál és baleseti rokkantság vagy baleseti progresszív rokkantság

Kiegészítő biztosítások

  • a csoport igényeinek legmegfelelőbb szolgáltatáscsomag állítható össze
  • az alapbiztosítás mellé akár 24 különböző kiegészítő biztosítás választható*

Kinek ajánljuk?

  • Kis- és középvállalkozások,
  • munkáltatók, cégek, üzleti vállalkozások,
  • takarékszövetkezetek, bankok,
  • önkormányzatok, polgármesteri hivatalok,
  • közintézmények, egyesületek,
  • rendezvényszervező cégek,
  • személy- és vagyonőr vállalkozások részére.

Előnyök vállalkozások számára:

  • A kockázati élet- és balesetbiztosítási szolgáltatás adó- és illetékmentes
  • A kockázati élet- és a balesetbiztosítási díj költségként elszámolható

Előnyök a biztosítottak számára:

  • Teljes körű baleset-, élet- és betegségbiztosítási védelem a csoport minden tagjának
  • Gyors anyagi segítség baleset, betegség vagy tragédia esetén
  • Testre szabott biztosítási megoldások
  • Igényeknek megfelelően szabadon választható szolgáltatások
  • Kedvező díjak, további engedmények, magas szolgáltatási színvonal
  • Értékkövetési lehetőség

*Kiegészítő biztosításaink az alábbi kiemelt szolgáltatásokat tartalmazzák:

  • plusz 100% baleseti intenzív ellátási térítés
  • baleseti eredetű, 30 napon túli eszméletlen állapot (kóma) esetén szolgáltatunk
  • kerekes szék költségét fizetjük
  • baleset miatti átképzési költségeket térítjük
  • I-II. vagy III. rokkantsági csoportba kerülés esetén fizetünk
  • kockázati életbiztosítás
  • özvegyi térítés
  • közúti közlekedési baleseti halál, rokkantság esetén térítünk
  • légiközlekedési baleseti halál esetén szolgáltatunk
  • baleseti, általános kórházi napidíj
  • baleseti plasztikai műtéti térítés
  • csonttörés, csontrepedés esetén szolgáltatunk
  • égési sérülési térítés
  • baleseti költségtérítés: a gyógyászati segédeszközök, a gyógyszerek, a szállítás, továbbá a rehabilitáció költségeit egyaránt térítjük
  • baleseti táppénz esetén egyszeri vagy többszöri térítés
  • baleseti, általános műtéti térítés
  • baleseti keresőképtelenségi napidíj
  • baleseti gyógyulási támogatás
  • kritikus betegségek esetén térítés

image

CASCO

Mire terjed ki a biztosítás?
 A biztosítás az alábbi biztosítási eseményekre nyújt fedezetet:

  • Fizikai károsodásra (a jármű totálkárnak minősülő, valamint részleges sérülésére, rongálódására; ebbe beletartozik az elemi kár általi károkozás is),
  • Lopásra és rablásra (részlopásra is).

A SIGNAL CASCO előnyei:

A légkondicionáló berendezést (klímát) és az ún. "aktív biztonsági berendezéseket" nem pótdíjazzuk. Tehát nem kell az alapdíjon felül felárat fizetnie a klímaberendezésre, a légzsákokra, az ABS berendezésre, a kipörgés-gátlóra, a menetstabilizációs-, vagy fékerőelosztó rendszerrel felszerelt autókra, hiszen ezek  szériafelszereltségként már a legtöbb autóban megtalálhatóak.

Helyreállítás esetén nincs avultatás!
Azaz új értéken (avulás-mentesen) történik a kár megtérítése, ha az autó még gazdaságosan javítható, és nem lesz totálkáros. Az új értéken történő térítés valójában azt jelenti, hogy a biztosítónak benyújtott javítási számlát a biztosító kifizeti, és nem von le avulás címén a gépjármű korától és állapotától függően 20-30%-ot, vagy akár többet.

Hűséges ügyfeleinknek előnyös hűségbónusz kedvezmények!
Hűséges ügyfeleink már a második évtől (a második biztosítási időszaktól) 5%
kedvezményben részesülnek a CASCO díjából. Ráadásul két év elteltével a hűségbónusz
mértéke már 15%. A maximális kedvezmény 50%.

Csökkentett önrészek zárak és ablaküvegek javítása esetén!
Csak a szerződésben meghatározott százalékos önrészesedést vonja le Társaságunk a kártérítés összegéből, ha egy káresemény kapcsán,

  • a szolgáltatás kizárólag a jármű zárainak, ill. lopás elleni védelmének kármegelőzési célú(lopási kísérletet követően szükségessé vált) javítási, átkódolási költségére terjed ki,
  • a szolgáltatása kizárólag a jármű első és hátsó szélvédőjének és oldalsó ablaküvegeinek javítási, vagy kicserélési költségére terjed ki.
  • A zárak, kulcsok cseréjének, átkódolásának költségét 50%-ban térítjük.

Társaságunk megtéríti a káresemény során sérült, illetve a kulcsok elvesztése, ellopása, megrongálódása, megsemmisülése, használhatatlanná válása miatti kármegelőzés céljából a társaságunk által előírt részleges, vagy komplett zárgarnitúra-csere költségének - önrész levonása nélkül számított- 50 %-át, de kizárólag csak abban az esetben, ha a megnevezett alkatrészek beszerzése és beszerelése az adott járműtípusnak megfelelő magyarországi márkaszervizben történt és ezt számlával igazolják.

Nagy kedvezmények inkasszó (csoportos beszedési megbízás) és éves díjfizetés esetén.
Az éves gyakorisággal és inkasszóval fizető ügyfeleink 15% kedvezményt kapnak. A csak csoportos beszedési megbízással fizető ügyfeleink számára 5% kedvezményt nyújtunk.

A használt autók szemléjének költségét társaságunk viseli.
A kockázatvállalási politikánk  alapján a szemlekötelesnek minősített gépjárművek szemléjének költségét társaságunk viseli. A szemléket négy független, országos lefedettséggel rendelkező szakértő cég munkatársai, az ügyféllel egyeztetett helyszínen végzik.

Balesetbiztosítási szolgáltatások is igényelhetőek a CASCO szolgáltatás mellé. A SIGNAL CASCO biztosítás alapszolgáltatásai mellett kedvezményes áron balesetbiztosítási szolgáltatásokat is nyújtunk a gépjárműben utazók részére. A szolgáltatás a bennülők halálára vagy 50 %-ot elérő, maradandó egészségkárosodására terjed ki.

Poggyászkárok megtérítése a CASCO szolgáltatás mellett.
A SIGNAL CASCO biztosítás alapszolgáltatásai mellett kedvezményes áron poggyászbiztosítást is kínálunk ügyfeleink részére. A szolgáltatást egy biztosítási időszakon belül legfeljebb 2 alkalommal lehet igénybe venni az ajánlaton megjelölt, vagy a feltételekben meghatározott limit erejéig.

Online szolgáltatások

  • Gépjárműkár-bejelentés
  • Változásbejelentés
  • Csekk, igazolás, bizonylatigénylés
 
Termék összehasonlítás

Lábléc - közérdekű információk

Copyright 2024 takarekpont